Az előzmény: Végh Antal, egyik riportjában a nyírségi Őrt, az ország legrövidebb nevű falujaként említi. Mivel a téma kíváncsivá tett, fellapoztam a helységnévtárat, s abban még további három hasonlóan rövid nevű településre bukkantam. Észrevételemet alkalomadtán közöltem az íróval is, aki a szívére tette kezét, s tréfásan így szólt: meakulpa . . . Ilyenformán támadt az az ötletünk, hogy ellátogatunk Ág, Bő, Őr, Sé községekbe. Indulásunkkor csupán annyit tudtunk róluk, hogy mind a négynek két betűből áll a neve, no és hogy eddig különösebben egyiket sem kapta szárnyára a hír.
(A sorozatot Ág bemutatásával kezdték 1982 szeptemberében, Séről október 2-án írtak. / a szerk.)
Sé: a nagy város kis szomszédja
Hol van Sé? Úti könyvekben, lexikonokban hiába keresem. Nevét csak az etimológiai szótár és a helységnévtár említi. És az autóatlasz is feltünteti: jele egy kis karika, ami „egyéb” településre utal. Ahhoz, hogy elérjük, végig kell utazni. Nyugat-Magyarországon, keresztül kell menni Szombathelyen, melynek utolsó házai csaknem összeérnek Sé első házaival. Ám az aprócska Sé a modern nagyváros közelsége ellenére is megőrizte ősi falusi arculatát, legfeljebb a házai csinosodtak, korszerűsödtek. Hamisítatlan pannon vidék, történelmi táj, határában a föld mélye ókori emlékeket rejt; itt található annak a több ezer éves vízvezetéknek a maradványa is, amely Szombathely ősének, a római kori Saváriának szállította a vizet. „Milyen más világ ez: — mondom a Dunántúlra vetődött Móricz Zsigmond szavaival —, mintha nem is az a Magyarország volna, amelyben odaát élünk a magyar glóbus másik felén, a Tiszántúl. . . ” Itt valóban alig van olyan falu, amelynek régészkedő papja, vagy tanítója ne őrizne egy római császárt ábrázoló kifényesített ezüst pénzt, vagy egy kőbaltát, kétezer, hatezer, ötvenezer évet villantva fel a múlt ködéből. Ugyanakkor szinte semmit sem, vagy csak alig tudunk valamit a táj tegnapjáról, mert ennek a vidéknek nincs szociográfiai irodalma. Nyugat- Magyarország földjére nem jutottak el a 30-as évek falukutató írói. Pedig milyen jól jönne most egy könyv, amelynek segítségével bepillanthatnék az újkori Pannónia hétköznapjaiba! Kiszállunk a kocsiból. — Itt még a levegő és a növényzet is más — állapítom meg mindjárt, de okát a közelben gereblyéző helybeli ember fogalmazza -meg: — Az Alpok kérem … az hozza ezt a klímát. És az befolyásolja a növényzet összetételét és az időjárás alakulását is. Ezért szeretünk mi itt lakni …
— És még miért? Elnéz a város felé, úgy válaszol: — Meg azért, mert közel vagyunk Szombathelyhez. Mert nekünk Szombathely adja a munkát és a megélhetést. — Magának is? — Én már nyugdíjban vagyok. Téesztraktoros voltam. Most van három tehenem, azoknak viszem ezt a szénát. — Merrefelé lakik? Nevet: — Jó helyen: a templom és a kocsma között. Egyébként Szieber István a nevem! A kocsma társbérletben van a bolttal: egy tető alatt állnak, de külön bejáratuk van. Külseje után ítélve új létesítménynek tűnik, s mint később megtudom, jelenleg ez az egyetlen valamire való középülete a falunak. Ezenkívül volna még egy iskolája is, de mivel a gyerekek a szomszédos Torony községbe járnak, most csak a tanító lakik benne, neki szeretnének lakást szerezni, hogy az iskolát óvodává alakíthassák át. Ezzel kész is lenne a leltár… Azazhogy nem teljesen, de erről már részletesebb felvilágosítást Toronyban, a tanácsi székhelyközségben kapok. Torony Sétől nyugatra, mintegy két kilométernyire fekszik. Horváth Antal tanácstitkár — aki nem ennek a tájnak szülötte — készségesen és nagy helyi ismerettel beszél Séről, az ország egyik legrövidebb nevű falujáról: — Sé több, mint a neve. Pedig kicsiny falu; csak 550-en lakják, az utcáinak száma mindössze öt. De most további utcanevekre lesz szükségünk, mert a Táncsics utcát kettéosztjuk, s még további három új utcát nyitunk. — Miért? — Az utóbbi időben erősödik a falu megtartó ereje, ezért kisajátítás útján 34 házhelyet alakítottunk ki, ebből 15 az idén már elkelt — Mi az oka a nagy érdeklődésnek? — Először is az, hogy Sé kedvező fekvésű település, városkörnyéki falu, határos Szombathellyel. Aztán: jó útja van, közlekedése kitűnő, a város busszal, vagy gépkocsival percek alatt elérhető. És végül: a rendelkezésünkre álló erővel mi is azon vagyunk, hogy megtartsuk, sőt visszahozzuk a lakosságot Persze, nagy tettekre nem vagyunk képesek. A lakosság alapellátását azonban zavartalanul biztosítjuk; az iskolások utaztatását megszerveztük; az orvosi ellátás Toronyból, de a helyi rendelőben történik; s hetenként háromszor kimegyünk tanácsi ügyfélszolgálatot tartani. — A város közelsége áldás, vagy átok? — Áldás. Szombathely adja a munkalehetőséget, a megélhetést, a piacot, a kultúrát és a szórakozást. A falu munkaképes lakóinak mintegy kétharmada Szombathelyre jár dolgozni. Régebben többen is beköltöztek a városba. De amióta a közlekedés megjavult, s a személygépkocsik száma megnövekedett, visszaáramlást tapasztalunk: sokan otthagyják a panelházakat, s a faluban építenek családi házat. Kezd kialakulni az a szokás, hogy az emberek dolgozni és szórakozni Szombathelyre járnak, lakni és pihenni pedig Sére jönnek. És nemcsak a középkorúak, hanem a fiatalok is. Egy közülük Mester Sándor és felesége. Sé főutcáján éppen fészekrakás közben bukkanunk rájuk. A ház ugyan külsőre régi, a fala fehér, az eleje tornácos, de a szobák parkettásak, s hamarosan bent lesz a víz is, a fiatalember most ássa a kutat, amelyből majd villanymotor segítségével szivattyúzzák a csővezetékekbe. — Nemrég vettük meg ezt a házat — magyarázza Mester Sándor, aki még csak öt éve nősült és hivatásos tűzoltó Szombathelyen, a felesége pedig ugyanott vendéglátóipari elárusító. — S miért éppen ezt választotta? — Mert szeretem a szép, régi házat. Ezt már régebben kinéztem magamnak, most aztán kapóra jött. Csak azt sajnálom, hogy az előző gazdája kidobta belőle a kemencét. Ha találnék egy hozzáértő szakembert, visszaállíttatnám, már csak a hangulat kedvéért is … Átmegyünk a szomszédba. A házigazda, Fekete Zoltán éppen akkor biciklizik haza a toronyi téeszből, ahol az irodán dolgozik. A komoly, középkorú férfi őslakó és mivel tagja a közös tanács végrehajtó bizottságának is, megkérdem tőle: — Véleménye szerint itt, a nagyváros tövében van-e jövője ennek a kis falunak? — Reméljük, hogy van! — feleli bizakodóan. S átmutat a frissen kiosztott házhelyekre. Reménye nem üres ábránd, aranyfedezete van annak: a helybeliek szorgalma és faluszeretete. No és a nagy szomszéd. Szombathely áldásos közelsége…
Ari Kálmán
Szabad Föld, 1982.10.02.
